Nyári kihívások: lassú járművek az utakon


Főleg az idei nyáron gyakoriak például a viharkárok, de van egy másik kihívás is, amit hajlamosak vagyunk elbagatellizálni. Ez pedig a mezőgazdasági járművek gyakori megjelenése az utakon.


A nyári mezőgazdasági munkálatok idején ugyanis sokkal több munkagép közlekedik, mint más időszakokban. A mezőgazdasági vontató, a traktor vagy a kombájn bizony igen nagyméretű, és valljuk be: lassú jármű. Ha nem tartjuk ezt a két tényt a szemünk előtt, könnyen bajba keveredhetünk. Akár éppen nyaralni indulunk, akár munkába sietünk, bosszantó lehet a lassú tempóban döcögő óriás, amit, főleg forgalmas időszakban, megelőzni sem egyszerű. A meleg miatt pedig egyébként is könnyebben vagyunk feszültek, türelmetlenek és emiatt hirtelenjében hozhatunk elhamarkodott döntést – aminek eredménye nem csak egy kis koccanás, de akár életveszélyes baleset, totálkár is lehet. Amellett, hogy teljesen összetörhet a karosszéria, egészségünk, életünk is veszélybe kerülhet.


Mire figyeljünk?


A rendőrség minden évben figyelmezteti az autósokat az alábbiakra:



  • Fokozott óvatossággal közelítsük meg a mezőgazdasági járműveket: lassítsunk le mögöttük, ne menjünk túl közel hozzájuk!

  • Előzés megkezdése előtt legyünk körültekintők! Bizonyosodjunk meg arról, hogy rendesen belátjuk az útszakaszt, ne előzzünk dombon felfelé menet vagy kanyarban, illetve kanyar előtt! 

  • A megfelelő távolságot tartsuk meg előzés közben is!


Amit ne tegyünk!


Dudálással, kocsiból kiordítással ne próbáljuk gyorsabb haladásra bírni a sofőrt! Igen, a korszerű gép talán tudna gyorsabban is menni, de nem teheti. A KRESZ ugyanis külön szabályozza a mezőgazdasági vontatók maximum sebességét, amit 40 km/órában határoz meg. A traktor pedig ebbe a kategóriába tartozik. A kívülről is lenyűgöző méretekkel rendelkező kombájn pedig sokkal szélesebb, mint a többi jármű, így legyünk vele nagyon óvatosak! Nagyon figyeljünk, amikor megközelítjük, tartsunk tőle kellő távolságot és ügyeljünk az esetlegesen róla lehulló sárra, vagy egyéb tárgyakra! Ami fontos: semmiképpen ne vágjunk be a mezőgazdasági gépek elé, mert az tragédiához vezethet! A karosszéria mellett könnyen veszélybe sodorhatjuk a saját és a többi közlekedő egészségét, és ez semmiképpen nem éri meg!