Nem dőlhetünk hátra: tavasszal és jó időben is veszélybe kerülhet a karosszéria!


Álmosan vezetni kockázatos dolog.  Persze, tudjuk, hogy sok a feladat és mindenkinek menni kell mindenhová időre.


Karosszéria műhelyünk tapasztalatai alapján azonban elmondhatjuk, hogy a jó idő megérkezésével egyáltalán nem csökken a balesetek száma!


Ennek egyik oka, hogy legtöbben a jeges utakon, hidegben és hófúvásban kellő óvatossággal vezetnek. A rutintalanabb sofőrök pedig igyekeznek elkerülni a hosszabb utazást, vagy egyáltalán nem is ülnek ilyenkor gépkocsiba.


A jobb idő megérkezésével azonban a legtöbb autóvezető figyelme lankadni kezd, mert nagyobb biztonságban érzi magát az utakon. Ez azonban sajnos gyakran vezet komoly problémákhoz.


Nemcsak a hirtelen megszaporodó kátyúk jelentenek ugyanis veszélyt ilyenkor a karosszériának. Az időjárás szeszélyessége és a tavaszi kimerültség sokunk szervezetét próbára teszi. Ez pedig kihat az autóvezetésre is. A fáradtság miatti figyelmetlenség sok balesetet okoz, kárt okozva a karosszériában és akár testi épségünkben is.


Az a fránya melegfront….


Karosszéria műhelyünk és autómentők tapasztalatai szerint melegfront idején megszaporodnak a közlekedési balesetek.


Tudta? A közép-európaiak extrém módon érzékenyek a melegfronti hatásokra. Ezért nekünk tudatosabban, figyelmesebben kell vezetnünk, ha ezeket a tüneteket érezzük magunkon:



  • Levertség

  • Ingerlékenység

  • Koncentrálóképesség csökkenése

  • Reflexek lassulása

  • Fejfájás


Ugye, hogy ebből akár egy vagy két tünet elég ahhoz, hogy megnehezítse az autóvezetést? Főleg, ha ezek nem csak enyhén, hanem agresszíven jelentkeznek. Emellett nem árt bekalkulálni, hogy ilyenkor egyeseknél alvászavar is könnyen kialakul – aminek eredménye kimerültség lehet, ami szintén veszélyt hordoz magában az utakon.


Ilyenkor tehát érdemes megfontolni, hogy volán mögé ülünk-e. Ha pedig elkerülhetetlen, érdemes néha megállni, szünetet tartani vezetés közben! Nem éri meg sem az összetört karosszériát, sem az ember testi épségének veszélyeztetését a figyelmetlenség.


…. és a tavaszi fáradtság!


A másik gyakran kínzó tényező a tél elmúltával. Ne ijedjünk meg, ha úgy érezzük, hogy a napsütés nem energiával tölt fel, hanem kedvetlenséget okoz, és ha olyan, mintha tagjaink ólomból lennének. Ez teljesen normális.


Ilyenkor ugyanis a szervezetünk téli üzemmódból átvált tavaszira. Megváltozik egyes hormonok aránya, ami átmeneti alvászavarokat, kimerültséget okozhat. Ennek oka az is, hogy mivel a hideg évszakban kevesebb friss zöldséghez és gyümölcshöz jutunk, ásványianyag-és vitaminhiány alakul ki.


Ha azonban néhány dologra figyelünk, jelentősen tudjuk csökkenteni ezt az állapotot:



  • Mozogjunk sokat a természetben! A kocogás, biciklizés, séta például enyhíti a depresszív tüneteket.

  • Figyeljünk az étkezésre! Együnk gyakrabban, kevesebbet! A szervezet energiaellátása ennek köszönhetően egyenletes lesz, és kevésbé terheli meg a táplálék feldolgozása is.

  • Reggeli váltózuhany: sokat segít! Serkenti a vérkeringést, megmasszírozza az izmainkat és még a hangulatunkon is javít!