Az 1972-ben történt megalapítása óta áll folyamatosan a kispestiek, illetve az érdeklődők szolgálatában cégünk.
Jelenlegi címén 1980-óta funkcionál családi
vállalkozásunk, mely az idők folyamán márka független karosszériajavító
specialistává alakult, kifejezetten a karambolos, illetve a
karosszériasérült gépjárművek szakszerű helyreállítását megcélozva.
A hat autóállással rendelkező - de még barátságos, és ezért áttekinthető
méretekben működő üzemünk - hétköznaponként nyolc és öt óra között várja az
érdeklődőket, Kispest kertvárosában.
Az alapító-tulajdonos - Balatoni Mihály - 1938-ban született, Budapesten.
Tekintélyes hírnévre tett szert, a hetvenes évektől, a hazai autósportban
elért kimagasló eredményei alapján. Ezt fémjelzi a 14 szeres Magyar Bajnoki
cím, amit Rallye (1974-ben a kategóriáktól függetlenül éves összesítésben
abszolút első helyen végzett egy Skodával!), illetve később a
"hegyi-versenyzés" szakágban, a Budapesti Volán színeiben ért el. Eleinte
még kizárólag Skodák szakszervize voltunk, így akkor természetesen e
típussal születtek a sportsikerek is. Apropó, iparigazolványát és önálló
működési engedélyét 1972 januárjában szerezte meg Mihály, miután ’69-ben
sikeres - Gépjármű Javító és Szerelő Mester - vizsgát tett.
Még ugyanezen év, tehát 1969 szeptemberében első szülött gyermekeként jöttem a világra én, Balatoni Győző. Természetesen magam is a karosszériajavítást választottam szakmám és hivatásomként továbbtanulásom alkalmával, így tradicionálisan folytatva az immár családi hagyományokat, 1987-ben végeztem a IX. számú Bánki Donát ipari szakiskolában, közvetlenül utána '87 és '89 között sorkatonai szolgálatomat töltöttem, később pedig (1993-ban) szintén Mestervizsgát tettem a szakbizottság előtt.
A kilencvenes évek elején felmerült új, és hazánkban addig meglehetősen
ismeretlen igények alapján megpróbáltunk mi is alkalmazkodni az újszerű
piaci helyzetekhez és bővíteni szolgáltatásaink körét, mind ezek mellett
pedig – természetesen nem megtagadva a tradíciókat - célirányosabban
szakosodni, valamint régi jó kapcsolatainkra alapozva, a versenyhelyzethez
igazodva, frissíteni működési profilunkat.
Mára a hazánkban működő piacvezető biztosítók szerződött partnereinek tudhatjuk magunkat, így kapcsolódó szolgáltatásként teljes körű ügyintézést vállalunk az általunk helyreállítandó járművek komplett káranyagait illetően is! Az Ügyfeleinknek mindössze egy formanyomtatvány (meghatalmazás) kitöltése a feladatuk a kapcsolódó adminisztráción kívül, ezzel a továbbiakban - terheiket enyhítendő - mindent Mi intézünk a Biztosítókkal! Ők kulcsra kész, szakszerűen megjavított gépkocsit kapnak vissza, amit aláírásukkal tudnak átvenni.
Amennyiben szükséges, beszerezzük az esetleges hitelintézeti (banki) hozzájárulást a kárrendezéshez, illetve vitás ügyek esetén jogi segítségnyújtás is szerepel szerteágazó ajánlataink között, ügyvédi partner irodánk révén. Autómentéssel foglalkozó, korrekt kollégáink is régi, jól bevált munkatársak.
Légkondicionált ügyfélváróban, internet hozzáféréssel, családias légkörben, kulturált körülmények közepette fogadjuk hozzánk forduló Kedves Megrendelőinket. Határozott küldetésünknek érezzük továbbá az "elégedett ügyfél" fogalmának megteremtését, valamint szilárd és hosszú távú partnerkapcsolatok ápolására törekszünk, melyeket igyekszünk a tőlük elvárható legmagasabb szinten megvalósítani.
Ezért például nyitva tartási időn kívüli, folyamatos telefon ügyelet is szerepel kiegészítő szolgáltatásaink között.Várjuk szíves megkeresésüket, forduljanak hozzánk bizalommal, ha segíthetünk Önöknek !
Kérjük látogasson el új oldalunkra is ! www.karosszeria-javitas.net